Hogyan legyünk Milliárdosok?

Mit is jelent milliárdosnak lenni? Bármit megtudunk venni, amit csak szeretnénk vagy azt csinálhatjuk, amit csak szeretnénk?

2018 biztosan az e-kereskedelem éve lesz. Évről-évre nő az internetes kereskedesések száma, valamint az e-kereskedelemmel foglalkozók vagyona is folyamatosan nő. Jeff Bezos az AMAZON.COM alapítója a világ leggazdagabb ember lett 2017-ben és folyamatosan növeli a vagyonatát, illetve az előnyét a második helyezett Bill Gates-hez képest. A 90-es években a hagyományos gondolkodású brókerek, üzletemberek úgy gondolták, hogy maga az internet, a google, az amazon csak újabb lufik/buborékok. A világ legnagyobb szállító cégei között van az Uber autóflotta nélkül, ahogy az Airbnb sem rendelkezik ingatlanokkal, mégis a legnagyobb ingatlan közvetítő. Vajon sikerülhet egy hasonló vagy akár nagyobb siker sztorit befutnia egy magyar vállalat Magyarországról indulva? IGEN

Nem szabad kicsiben gondolkodni. Az emberek többsége csak panaszkodik, hogy ha több pénze lenne, akkor így meg úgy lenne, de úgy se valósítana meg semmit, mert nincs kitartása és nincs valódi elszántsága. Ha az ember komolyan gondolja, hogy megvalósít valamit, akkor tegye meg és ne gondolkozzon kicsiben. Ha magasra tesszük a mércét de nem érjük, tovább jutunk, mintha alacsonyra tennénk a mércét és elérnénk.

Végtelen lehetőség rejlik az internetben. Ott van a facebook, instagram, twitter, youtube, twitch, snapchat stb. Mindegyik platformon van lehetőség milliókat keresni, még akár magyar közönséggel is.

Legnagyobb magyar facebook birodalmat pl: Kasza Tibi érte el, amivel szinte határtalan lehetősége nyílt. Szépen építette fel a több, mint 1 milliós követő tábort, amiben hatalmas munka volt, mégha nem is tűnik annak, de akkor csinálja más utánna, ha kis dolog. Ellenben bárkinek van esélye elérni vagy túllépni ezt a szintet. Nem könnyű, de nem is lehetetlen.

Legnagyobb magyar youtube csatornák pl: Videómánia, TheVr, Pamkutya. Még az sem igaz, hogy csak Budapesten van lehetősége az embernek. A TheVr-os srácok debreceniek, ami tény, hogy az ország második legnagyobb városa, de az internet, miatt elmosódnak a határok és pontosan emiatt van az a fajta demokráciája a dolognak, hogy bárki elérhet bárkit. Maga az internet nem demokrácián alapszik, de mindenkinek van lehetősége kitörni abból az életből, amit éppen él, de nincs megelégedve vele az ember.

Na, de hogyan is lesz az ember Milliárdos, pár száz ezer követővel?!

Megvan annak az oka, hogy sokan követnek téged és az az ok az, hogy adsz valamit nekik. Mégha hülyeségeket is csinálsz, akkor legalább felvidítod az embereket, mert a legtöbb ember, úgy él, ahogy nem szeretne. Boldogtalanok az emberek, de TE, akiben van valami, viszel egy kis boldogságot az életébe. Pontosan, ezért van lehetőséged bármire. Ösztönözhetsz másokat termék vásárlásra, szervezetek támogatására, saját véleményedet elmondva befolyásolhatsz másokat bizonyos kérdésekben. A mai világban egy youtuber még miniszterelnök is lehetne, ha lenne benne olyan indíttatás, hogy pártot indítson. 99%, hogy egy youtuber, aki több százezres követő táborral rendelkezik, még a választásokat is megnyerhetné.

Csináld azt, amit szeretnél. Amire vágysz. Amiről álmodozol. Teljesen mindegy, hogy mennyit keresel, ha boldogtalan vagy. Ha olyat csinálsz, amitől boldog vagy, akkor teljesen mindegy, hogy mennyit keresel, mert élvezed, amit csinálsz. Ha olyat csinálsz, amit szeretsz, akkor az sikeres dolog lesz és jönni fog a pénz. Több, mint amit eltudsz képzelni.

 

Milliárdos

Warren Buffet

milliárdos, revolhungary, shop, blog, üzlet, pénz

kattints 1 reklámra │ neked 1 kattintás │ nekünk sokkal több

[twinesocial app="revolhungary" nav="yes" language="hu" theme="display-wall" color="black" pagesize="2" scrolloptions="showbutton"]

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

[carousel_slide id=’3361′]

Mondd el a véleményedet